Történelem, kicsit másképp

Mai történetünk főhőse Koszta Márton, a '48-as szabadságharc egyik katonatisztje lesz. A szabadságharc leverése után az Egyesült Államokba menekült, majd 1853 nyarán Kossuth Lajos megbízásából a törökországi Szmirna városába ment. Ebben az időben a városban az ún. kapituláció intézménye élt, ez azt takarta, hogy az európai hatalmak -és köztük Ausztria- saját állampolgáraik felett szabadon ítélkezhetnek, a török hatóságoktól függetlenül. Történt hogy a város osztrák főkonzulja megtudta, hogy Koszta ott van, és a fent említett jogra hivatkozva mint osztrák alattvalót elfogatta, és egy osztrák hadihajó fedélzetére vitette. Ez a cselekedet általános felháborodást keltett, a városban élő olasz emigránsok egyenesen a főkonzul házának felgyújtását tervezték, és mivel a török hatóságok sem kedvelték jobban az osztrákokat, így majdnem kirobbant a zavargás.

Június 23-án a kikötőben egy amerikai hadihajó, a Saint Louis vetett horgonyt, parancsnoka Ingraham kapitány volt. Amikor meghallotta a történteket, az osztrák főkonzulnál követelte az Egyesült Államok védencének kiadását. Követelése természetesen elutasításra talált, különben nem is lenne a történetnek folytatása...A nyers visszautasítás újabb felháborodást robbantott ki, ennek már emberélet is áldozatul esett. A felháborodott olaszok egy kávézóban rátámadtak három osztrák tengerésztisztre, akik úszva próbáltak állomáshajójukra menekülni, egyikük azonban, báró Hackelberg a vízbe fulladt. Az események miatt az osztrák fregatt indulását annak parancsnoka, Schwarz kapitány elhakasztotta.

A diplomáciai levelezés tovább folytatódott, minden eredmény nélkül. Ekkor Ingraham kapitány úgy döntött, saját kezébe veszi az irányítást, és hatékonyabb eszközökkel próbálja elérni Koszta kiszabadítását. Az osztrák tengerészek nagy meglepetésére felvonatta a horgonyt és a Saint Louis az osztrák hajó közelébe úszott. Hogy mindenki tisztában legyen céljaival, a lőrésekből elővillantak az ágyúk..A főkonzul természetesen megriadt, Ingraham pedig kijelentette, ha záros határidőn belül nem adják ki a foglyot, kénytelen lesz kiadni a tűzparancsot, és akkor sajnos Ausztria szegényebb lesz egy hadihajóval. A megriadt Schwarz kapitány is megsürgette feljebbvalóit, tegyenek valamit mert ez az őrült jenki képes rá és beváltja fenyegetését. Az események ezután gyorsan forogtak, az osztrák és az amerikai konzul megegyeztek, Kosztát egy semleges ország konzulátusára bízzák, Franciaország szmirnai konulja vállalta is ezt a szerepet. Kosztát átadták a francia konzulnak, majd Ingraham kapitány további kitartása eredményeként a honvédtiszt végül a Saint Louis fedélzetére került.

Az eset felkavarta a diplomáciai vizeket, kissebb nemzetközi bonyodalom támadt belőle, foglalkozott vele az Egyesült Államok szenátusa, és Ferenc József, az osztrák császár is. Ezekről a lépésekről már nem számolok be, de azt mindenképp érdemes megemlíteni, hogy ez volt az első alkalom, hogy az Egyesült Államok kiállt külföldön egy állampolgáráért.

Rudyard Kipling meséje bővelkedik Sir Kánban, Bagirában és egyéb állatokban, akik az ember gyerekével törődnek. Vajon lehetséges volt, hogy egy ember megéljen az állatok közt távol az emberi civilizáció minden zajától? Ha a mitológiát vennénk  alapul (amit nem teszünk), akkor igen, elég ismerni Romulus és Rémus történetét. Állítólag Zarathustrát is egy nőstényfarkas dajkálta, az újszülött Szemiramiszt pedig galambok etették.

Na de beszéljünk azokról a történetekről is, amik ugyan tele vannak színezéssel és nagyítással, de ha ezeket letisztítjuk, még mindig nem lehet egyszerűen rájuk mondani hogy csak kitaláció.

1726-ban a Hamburgischer Correspondent adta hírül, hogy a Weser parti Hameln városka mellett találtak egy 15 év körüli vadgyereket. Az ágakon ugrált, négykézláb mászott, lakhelye egy fatörzs mohákkal kibélelt odúja volt. Élelme fű és moha volt. A helyiek nem tudtak vele mit kezdeni, ezért a walesi herceg feleségének ajándékozták, aki magával vitte Angliába. Itt 75 évet élt meg, de a ruhát nehezen szokta meg, beszélni pedig egyáltalán nem tanult meg két szót kivéve, a saját nevét és az uralkodóét.

1731-ben a Marne melletti Chalons-ban egy 18 év körüli vadlányra leltek. Ügyesen mászott fára, falevéllel és békákkal táplálkozott.

1718-ban a hollandiai Zwolle melletti erdőben egy 16 év körüli lányra leltek. Nehezen tudták elfogni, végül egy hurok segítségével sikerült. Bevitték a városba, és elkezdték keresni a szüleit. Végül egy antwerpeni asszony jelentkezett, hogy a megtalált vadleány az ő 14 éve elveszett gyermeke. Az anyai szív nem hagyta cserben a gyermeket, a nő magához vette a jövevényt és ezután pénzért mutogatta.

A 18. század második felében a Hont megyei Bát község mellett egy barlangban is találtak egy vadleányt, de róla nincs több adat.

Bizony, hazánkban is előfordul(t) már, hogy az előző rendszer valamelyik szereplője átmentette magát a következő rendszerbe is..Nos, a hazai (aktuál) politikát ennyiben ki is meríteném, és beszéljünk inkább Fouche-ról, a szélkakasok koronázatlan királyáról. (Talán jellemző az állítólagos mondása: "A farkasokkal együtt kell üvölteni")

A 19. század első felében Párizsban megjelent egy könyv, címe: A szélkakasok lexikona ( Dictionnaire des girouettes). Ennek alapján lássuk Fouche változásokban gazdag életét.

-1759. május 21-én született, katolikus szellemben nevelték, az oratoriánus rend matematika és filozófia tanára lett.

-A forradalom kitörésekor konventi képviselő lett, a girondistákkal ápolt baráti kapcsolatot.

- Később szakít a Gironde-al, a Hegypárt tagja lesz, a király halálára szavaz.

-Vidékre kerül, bezáratja a katolikus templomokat, elkobozza az arany és ezüst ékszereket.

-Megérzi Robespierre bukását, csatlakozik Tallienhez.

-Mégis lecsukják, de szabadulása után Barras híve lesz, a Ciszalpin Köztársaságba kerül követként.

-A direktórium visszahívja, rendőrminiszter lesz, megsejti Napóleon sikerét, bizalmasa lesz Josephine.nek, a későbbi császárnénak.

-Napóleon grófi rangot adományoz neki, Otranto hercege lesz. Megsejti Napóleon válási szándékát, az új feleség-jelölt mellé áll, a válást tanácsolja.

-Amikor Napóleon bukása közeleg, csatlakozik a királypártiakhoz.

-Napóleon visszatérése után újra az ő híve, megint rendőrminiszter lesz. Felismeri a császár végleges bukását, szövetkezik az angolokkal. Állítólag megküldte a belgiumi hadjárat terveit Wellingtonnak, de gondoskodott arról, hogy a futárt különböző akadályok lassítsák, és késve érkezzen az angolokhoz, ezáltal biztosította magát minden esetre.

-Waterloo után az ideiglenes kormány elnöke, megpróbál az orleans-i herceg felé közeledni.

-Miután kiderül hogy az orleans-i herceg nem tudja megszerezni a trónt, a Bourbon-ház mellé áll, XVIII.Lajos rendőrminiszterré nevezi ki.

Röviden ennyi, izgalmas élete lehetett. A történethez hozzátartozik, hogy végül azután hogy törvényt hoztak a "királygyilkosok" ellen, száműzetésbe vonul, Triesztben halt meg 1820 december 26-án.