Rudyard Kipling meséje bővelkedik Sir Kánban, Bagirában és egyéb állatokban, akik az ember gyerekével törődnek. Vajon lehetséges volt, hogy egy ember megéljen az állatok közt távol az emberi civilizáció minden zajától? Ha a mitológiát vennénk alapul (amit nem teszünk), akkor igen, elég ismerni Romulus és Rémus történetét. Állítólag Zarathustrát is egy nőstényfarkas dajkálta, az újszülött Szemiramiszt pedig galambok etették.
.PNG)
Na de beszéljünk azokról a történetekről is, amik ugyan tele vannak színezéssel és nagyítással, de ha ezeket letisztítjuk, még mindig nem lehet egyszerűen rájuk mondani hogy csak kitaláció.
1726-ban a Hamburgischer Correspondent adta hírül, hogy a Weser parti Hameln városka mellett találtak egy 15 év körüli vadgyereket. Az ágakon ugrált, négykézláb mászott, lakhelye egy fatörzs mohákkal kibélelt odúja volt. Élelme fű és moha volt. A helyiek nem tudtak vele mit kezdeni, ezért a walesi herceg feleségének ajándékozták, aki magával vitte Angliába. Itt 75 évet élt meg, de a ruhát nehezen szokta meg, beszélni pedig egyáltalán nem tanult meg két szót kivéve, a saját nevét és az uralkodóét.
1731-ben a Marne melletti Chalons-ban egy 18 év körüli vadlányra leltek. Ügyesen mászott fára, falevéllel és békákkal táplálkozott.
1718-ban a hollandiai Zwolle melletti erdőben egy 16 év körüli lányra leltek. Nehezen tudták elfogni, végül egy hurok segítségével sikerült. Bevitték a városba, és elkezdték keresni a szüleit. Végül egy antwerpeni asszony jelentkezett, hogy a megtalált vadleány az ő 14 éve elveszett gyermeke. Az anyai szív nem hagyta cserben a gyermeket, a nő magához vette a jövevényt és ezután pénzért mutogatta.
A 18. század második felében a Hont megyei Bát község mellett egy barlangban is találtak egy vadleányt, de róla nincs több adat.
